include_once("common_lab_header.php");
Excerpt for Szülés utáni Túlélőkalauz by , available in its entirety at Smashwords

This page may contain adult content. If you are under age 18, or you arrived by accident, please do not read further.

Dr. Ruzsa Dóra: Szülés utáni Túlélőkalauz

Az élet nem azt jelenti, hogy túléljünk egy vihart, hanem, hogy tudjunk táncolni az esőben.” közmondás


Ahelyett, amit a magazinok és Hollywood ígértek, belecsöppentél, barátnőm, egy brutál nehéz szituba, egy 0-24-es szolgálatba. Itt nincs betegszabi, se kimagasló órabér, nincs idő hirtelen összerakni az új énedet. Ráadásul alvásmegvonással kínoznak. A rossz hírem az, hogy ahhoz, hogy laza, belevaló és magabiztos anya legyél, bizony el kell telnie annak a bizonyos tízezer órának, ami során valaki kezdőből szakértővé válik adott területen. A jó hírem viszont az, hogy bár ezt az időszakot nem úszhatod meg, nem rövidítheted le, azért mégis van jó pár ötletem arra vonatkozóan, hogyan tedd viszonylag elviselhetővé, sőt, uram bocsá' hasznossá.


Copyright Dr. Ruzsa Dóra 2018

Szerző: Dr. Ruzsa Dóra

Lektor: Dr. Mihály Andrea

Felhasznált képek forrása: https://www.pexels.com/

A képeket szerkesztette: Dr. Ruzsa Dóra

All rights reserved / Minden jog fenntartva

Published by Dr. Ruzsa Dóra at Smashwords


Smashwords Edition


Szerzői jogok

Ez az e-könyv a személyes példányod. Semmilyen körülmények között nem kerülhet eladásra vagy ingyenes átadásra más személynek. Ha szeretnéd megosztani másokkal, kérlek, minden egyes személy részére külön példányt tölts le belőle, mint egy nyomtatott könyvnél is! Ha a könyvet úgy olvasod, hogy nem vásároltad meg, akkor kérlek, látogass el bármely internetes portálra, ahol kapható, és vásárold meg a saját példányodat! Köszönöm, hogy tiszteletben tartod írói munkásságomat.


ISBN 978-615-00-2884-2

ISBN 978-615-00-2885-9 (epub)

ISBN 978-615-00-2886-6 (mobi)

Tartalom

Mielőtt bármibe belefognánk…

1. A gyermekágyi depresszió, szorongás és stressz kezelése: fény az alagút végén

2. Monotónia kezelés, időbeosztás: a mókusok is kijöhetnek néha a kerékből, nem?

3. Önérvényesítés, bűntudat kezelés: jár neked a csokifagyi, Nutella, sőt, Martini is citromkarikával és jéggel

4. Önismeret növelés, identitás krízis feloldás: Különben is, ki vagy teee, nem is ismerlek!

5. Párkapcsolati krízis, otthonról hozott szülői minta: azaz kapcsolataid átalakulása

6. Vissza a munkába vagy második gyerek? Avagy létezik-e élet az óperenciás pelenkahegyen túl?

Zárszó és végső összefoglalás

Köszönet

A szakirodalmak, amikből táplálkozom

A szerzőről

Dr. Ruzsa Dóra könyvei

Mielőtt bármibe belefognánk…

Szeretném, ha kitöltenél egy gyors kis tesztet. Ez választ adna arra, mennyire vagy veszélyeztetve a megzakkanást illetően. Úgy értem, mennyire állsz közel hozzá, hogy hálóingben, sikoltozva kirohanj az ajtón, hátrahagyva időtlen idők óta vigasztalhatatlanul, őrjítő frekvencián bömbölő gyermekedet. Vagy leguríts két felest. Aztán még kettőt. Majd az egész üveggel. Válaszolj szépen, őszintén a kérdésekre, és a végén meglátjuk, kell-e pszichológust hívnod.

Nem kell vetíteni, az eredményeket csak te fogod látni– és jobb tisztában lenni a helyzet súlyosságával, nem? Egyszer azt olvastam, hogy ha egy alkoholista van a családban, az nagyjából olyan, mintha egy benga nagy dinoszaurusz dekkolna a nappaliban, de senki nem beszélne róla. Ezt a képet azóta se tudom kiverni a fejemből, annyira megfogott. Szóval, beszéljünk a dínódról.

De nem pont az alkoholizmusra gondolok (bár egyáltalán nem lennék meglepve, ha egy kutatás bebizonyítaná, hogy a női alkoholfüggőség a szülést követő hónapokban sokkal nagyobb valószínűséggel alakul ki, mint bármelyik másik életszakaszban). Tehát vágjunk bele.


1. Egy hidegfront előtti, takony-esős, über kemény, hardcore hisztis vasárnap este a gyereket beimádkoztad az ágyába, gyakorlatilag végre eszméletlen. Nagyjából elpakoltál, de éppen csak annyira, hogy senki ne essen hanyatt a parkettra pumpált kézmosó lötyiben. Kiszedted a merőkanalat a klotyóból, a vécékefét a férjed cipőjéből és lehúztad az egérformájú maci kezéről a fél literes flakont. Ledobtad a második bőröddé vált macinacit, egy kellemes mentateával a kezedben beleeresztetted kecses őzike lábaidat egy forró lábfürdőbe a tévé előtt és elöntött a nyugalom érzése… illetve elöntött volna, mert ebben a kegyetlen pillanatban realizáltad, hogy a néhány órája aszalódó vizes ruhák bizony még mindig a mosógépben senyvednek. Mit teszel?

A. Teát-lábvizet hátrahagyva, hanyatt-homlok a szárítóhoz irányítom magam. Negyedórán nem múlik a pihenésem.

B. Félórás pihenőt engedélyezek magamnak, de aztán könyörtelenül ráveszem magam a teregetésre, mert nem akarom újra kimosni a bebüdösödött ruhákat.

C. Kedves férjemnek osztom ki a feladatot, hogy teregesse ki szépen a ruhákat.

D. A pszichoanalízis elfojtás nevezetű elhárító mechanizmusának segítségével igyekszem tökéletesen elfeledkezni az átkozott vizes ruhákról. Nem érdekel senki és semmi, mert ez az én időm.


2. A gyerek néhány napja nem iszik annyit, mint szokott. Az evéssel és az alvással nincs gond. Próbáltál már durván sós és baromi édes kajákat, hátha a kifárasztásos technika beválik. Kikérted anyukád véleményét, megkérdezted Google mestert és utánalapoztál, mit javasolt ilyen esetekre Spock doktor anyáink korosztályának. A férjed - megunva a gyötrődésedet -, kólát ad a gyereknek, amit az vidáman elfogyaszt. Mit gondolsz?

A. Idegesen elveszem a gyerektől a kólát és dühödt ordítozásba kezdek a férjemmel.

B. Betegre aggódom magam, hogy tönkre fognak menni a gyerek fogai, feloldódnak a csontjai, elhalnak a bélbolyhai, az elkövetkező éjszakák egyikén sem fog aludni és innentől fogva a kólán kívül már semmilyen más folyadékot nem lesz hajlandó magához venni.

C. Kicsit jobban érzem magam, bár tudom, hogy ez csak az első lépés, valami ügyes trükköt kell kieszelnem a továbbiakra, hogy a gyerek alacsony cukortartalmú folyadékot igyon.

D. Megnyugszom, folyadékpótlás megoldva, probléma kipipálva.


3. Reggelihez készülődtök a férjeddel, akinek valami csoda folytán pont szabadnapja van. Ezen a napon azt tervezte, hogy visszafúrja a leesett kabáttartót, amiért hónapok óta könyörögsz neki, felvisz a padlásra néhány dobozt, amit már fél éve kerülgetsz az előszobában és elrendezi a tévé kábeleit, amiket kínodban ruhacsipesszel fogtál össze néhány hónapja. Beront a szomszéd, hogy felszabadult két biankó mozijegye mára, mert az asszony nem bír elszakadni a fajansz vonzásából. Bármit megnézhettek, amit legalább két hete vetítenek, tíz különböző moziban, azzal az egyetlen kikötéssel, hogy ma lejár a lehetőség. Mit teszel?

A. Ingerülten nekirontok, hogy hogy meri elcseszni a reggelinket, és különben is, hogy gondolja, hogy egy kisgyerekes párnak van ideje holmi mozizásra. Megkérdezem, hogy tisztában van-e vele, mennyibe kerül ma egy pattogatott kukorica, szószos nachos, gumicuki, meg kétszer fél lityi üdcsi, és hogy képzeli, hogy ezt a rakat sok pénzt nem pelenkára kell költenünk.

B. Megköszönjük szépen, hogy ránk gondolt, de nem tudunk elmenni, mert itt a gyerek, épp reggelizni fogunk és a ház körüli munkák nem várhatnak tovább.

C. Ráveszem a szomszédot, hogy segítsen be a férjemnek a barkácsolásban, dobok nekik néhány sört, amíg végeznek, van egy kis időm borotválkozni, hajat mosni, hogy legalább haloványan emlékeztessek egy vonzó nőre, gondosan választok egy filmet és megkérem a szomszédot, hogy vigyázzanak addig a gyerekre.

D. Leszervezem a gyerekvigyázást, sminket dobok fel, és már a kezemben a napszemüveg. Férjem farmert húz, és már döngetünk is. Mozit meg filmet ráérünk választani útközben is. Juhéj, egyszer élünk, ma minden olyan lesz, mint régen!


4. Néhány napja eléggé fáj a derekad, mert szarul emelted fel/meg a gyereket, de nem tud helyrejönni, mert újra és újra megerőlteted. Kuponos oldalakat böngészel, amikor rálelsz egy szépségszalonos ajánlatra, amely néhány órás felüdülést ígér. Nemcsak masszázs, hanem manikűr és pedikűr is van benne, és mitagadás, a kezed eléggé leharcolt, hogy a lábadról ne is beszéljünk, hiszen azt egy ideje nem is láttad a nagy hasad miatt. Csak mostanában kezded újra felfedezni, hogy léteznek lábkörmeid is, és szó, ami szó, elég lestrapált állapotban vannak. Mit teszel?

A. Szomorúan bezárom az oldalt. Nincs nekem ilyesmire sem időm, sem pénzem. Hogy oldjam meg a gyereket? Mégsem vihetem magammal. Ráadásul inkább veszek bébikaját ennyi pénzből.

B. Lebeszélem magam a programról, de azért nyitva hagyom még az oldalt, hátha valami csoda történik az akció végéig. Lelkiismeret-furdalás gyötör és vágyakozva gondolok vissza azokra az időkre, amikor még büntetlenül megtehettem ilyesmiket.

C. Felhívom a férjem és előadom neki, hogy az esélyegyenlőségi elv (vagy a nemek egyenlősége, melyik?) alapján megérdemlem ezt a kezelést, hiszen múlt hétvégén bulizni ment a kollégáival. Az enyém még olcsóbb is lesz (feltéve, hogy a helyi cukrászdában nem vágok be egy banánsplitet pluszban). Még gondolkodom egy kicsit, de az akció végéig le fogom csapni a kupont.

D. Azonnal lecsapom az ajánlatot! Masszázs, manikűr, pedikűr féláron? Nincs ennél szebb ajándék számomra, mert zokszó nélkül kihordtam és megszültem a gyereket, azóta pedig fáradtságot nem ismerve cserélgetem a szaros pelenkáit és törölgetem a nyálat az álláról.


5. A szomszédasszony meglep egy kis felszeletelt kókuszrúddal. Az az igazán finom, vurstliban enyhén kiszáradt verzió, amilyet évek óta nem ettél. Gondolkodás nélkül benyomod az egészet. Amint hazaér a férjed, kérdőre von, mert kínos helyzetbe került a szomszédasszony előtt, aki igazándiból neki küldte a finomságot. Mit gondolsz?

A. Rémesen érzem magam, enyhe émelygés jön rám, ha arra gondolok, hogy nem is volt olyan finom az a kókuszrúd; minek faltam be és mekkora a fenekem. Azon jár az eszem, hogy engeszteljem ki életem szerelmét.

B. Kicsit szarul érzem magam, hogy nem jutott eszembe, hogy hagyjak a férjemnek, de közben hirtelen haragra gerjedek a szomszédasszony iránt. Minek kavar be ilyen hülyeséggel? Kellett a francnak a szar kókuszrúdja.

C. Sajnálom, hogy egy ültő helyemben elpusztítottam az egészet, de a férjem is igazán megértheti, hogy egyszerűen lehetetlen volt ellenállni egy ilyen édességnek.

D. Semmiféle bűntudatot nem érzek. Én kaptam, megérdemeltem, megettem. Nehogy már pár szelet kókuszrúdon veszekedjünk, a férjem bármikor vehet magának, hiszen ő nincs bezárva a négy fal közé a gyerekkel.


6. Estére marhapörit rendeltél nokedlivel, mert nem volt időd főzni, de a tömegkonyha nem volt a helyzet magaslatán. A férjed nincs túlzottan rózsás hangulatban vacsi után. Mit gondolsz?

A. Le vagyok sújtva. Nem elég, hogy nem főztem neki, még rosszat is evett. Ez életem legszörnyűbb estéje, azt sem tudom, hova legyek bánatomban.

B. Bűntudattal forgatom a szakácskönyvet, hogy holnapra valami tisztességes vacsorát tehessek elé az asztalra. Ha kell, éjjel fogom megfőzni, csak legyek készen vele valahogy.

C. Egy rosszul sikerült vacsitól még nem áll meg az élet, nézzünk valami édességet a kamrában, aztán majd holnap eszünk jobbat.

D. Örüljön neki, hogy egyáltalán gondoltam rá és rendeltem neki! Máskor pedig nyugodtan hozzon magának a menzáról, ha nem jut időm főzni.


7. Rábíztad a gyereket egy gyerekfelvigyázóra, mert muszáj volt néhány ügyet elintézned a bankban, meg az önkormányzatnál. Sokat gondolkodtál rajta, hogy magaddal vidd, de az lehetetlenség lett volna a több órás várakozás és a koncentrált figyelem miatt, hogy mindent úgy rendezz el, ahogy azt eltervezted. Hazafelé vezető úton elsétálsz egy játszótér mellett, ahol helyes kiskölyköket látsz az anyukáikkal. Mit érzel?

A. Rettenetes anyának érzem magam, hogy ilyen sokat kellett tőlem távol lennie a gyerekemnek. Azon gondolkodom, milyen rossz anya vagyok, hogy nem tudtam megoldani, hogy velem legyen.

B. Van egy kis bűntudatom amiatt, hogy rá kellett bíznom őt másra, még akkor is, ha nem forró csokizni ültem be egy helyes kis kávézóba, hanem unatkozva figyeltem a sorszámosztó piros számait, hogy mikor kerül végre rám a sor.

C. Jó lesz hamarosan újra látni a kicsikémet, remélem, nem sírt sokat nélkülem. Majd bepótoljuk este, ma extra sokat leszek vele.

D. Istenem, de jó volt egy kis szabadság, és milyen jó lesz újra látni a gyermekemet! Mesés, hogy mindent el tudtam intézni és remélem, jót tett neki is egy kis klímaváltozás.

Add össze, hány pontot értél el! Minden A válasz 0 pontot ér, minden B válasz 1 pontot, a C válaszokért 2 pont jár, a D-kért pedig 3 pont.


Veszélyzóna (0-7 pont)

Az eredményeid alapján elég közel állsz a totális összeomláshoz. Jó volna kicsit megállni, lazítani és magaddal foglalkozni! Biztos ismered a sztorit a favágóval, aki majd beledöglik az életlen fejszével végzett munkába, de amikor megkérdezi tőle a logikus anyóka, hogy miért nem élezi meg a szerszámát, azt feleli, hogy „csókolom, nincs nekem arra időm”.

Ne dolgozz te se életlen fejszével, mert sokkal nagyobb meló, mint megállni egy kicsit és megélezni! Te magad a gyereknevelésben ugyanolyan eszköz vagy, mint a favágónak a fejszéje. Ha nem tartod karban magad, ha hagyod, hogy kimerülj, akkor a helyzet még nehezebb és kilátástalanabb lesz.


Beavatkozás szükséges (8-14 pont)

Az esetek többségében nyugodt maradsz és derűvel szemléled az eseményeket, de azért vannak olyan helyzetek, amik kibillentenek az egyensúlyodból. Ha sok ilyen érkezik egymás után, akár ki is tudsz akadni egy kicsit. Alapvetően jól állsz a dolgokhoz, de azért figyelj oda, hogy kellő mennyiségű időt szánj magadra! Engedj meg néha egy kis lazítást magadnak, bízd a gyereket másra, kapcsolódj ki, töltődj fel! Így tudsz újult erővel, frissen és üdén újra mosolyogni a gyerekre. Tudod, egy boldog és kiegyensúlyozott anyuka gyereke is boldog és kiegyensúlyozott. Ráadásul a mókusok is kiszállnak néha a kerékből – ha másért nem, legalább enni meg pisilni, de erről majd később mesélek.


Masszív, mint a tölgy (15-21 pont)

Remek, nem tudott kizökkenteni téged a nyugalmadból holmi gyerekszülés! Laza vagy, könnyen veszed az akadályokat, jól érzed magad a bőrödben. Van önbizalmad a gyerekneveléshez, nem dőlsz be akárki véleményének, csak akkor fogadod meg, amit mások mondanak, ha úgy ítéled meg, hogy azok összhangban vannak a saját elképzeléseiddel. Kellő időt szánsz magadra, és bár érzed, hogy ez egy nehéz helyzet, igyekszel belőle a legtöbbet kihozni. Mások irigykednek rád, azt hiszik, ufógyereked van, vagy te magad vagy ufó, amiért ilyen kisimultak a vonásaid.

Vagy - ha egyikőtök sem földönkívüli -, akkor csak az lehet, hogy vetítesz és a négy fal között egy szál kifordított hálóingben üvöltözöl a hányásfoltos pólójú gyerekeddel. Ne hagyd magad, jól nyomod, csak így tovább!


A csúf igazság a született anyuka mítoszról

Oké. Ha nem érzed magad úgy, mint egy született anyuka, akkor jó hírem vagy: ez így a normális. Ne zavarja meg az elmédet a sok púderporos, hurkás kis magazinbébi, meg a mellettük pózoló bájosra sminkelt álanyuka. Megnyugtat, ha belegondolsz, hogy az egyéként rommá photoshopolt felvétel utáni percekben mi történik? A modell álanyuka, mielőtt kimenne cigizni, grimaszolva átadja a bébit egy tompa tekintetű, kopott farmeros, lófarkas nőnek, akinek enyhén szottyadt a hasa. Na, ő ennek a kis magazinbébinek az igazi anyukája.

Született anyuka nem létezik, nyugi! Ezek vagyunk mi: te meg én. Szeretnélek megnyugtatni, hogy született anyuka márpedig csak a filmekben van. Ahol egy egész stáb dolgozik azon, hogy tökéletes legyen a rucija, meg a sminkje. Ahol csak akkor forog a kamera, amikor a ded éppen cuki fokozatba kapcsolt. Az operatőr ujja abban a szent pillanatban elengedi a PLAY gombot, amint a babuci ordítani, vinnyogni, nyálzani, orrfolyni, pisilni-kakilni kezd.

Ne dőlj be a magazinoknak, meg az ismerőseid beállított fotóinak! Mindenki csak azt teszi a kirakatba, amit ideálisnak vél. De attól még mindannyiunknak vannak über durva, soha véget nem érő, esős-fogzós lehányt pólós-macinacis napjaink.

Te meg én tudjuk, hogy megy ez, de túlontúl illúzióromboló lenne beszélni is róla. Hogy nem kelünk szép, kisimult arccal. Nem mindig fényes és szőrtelen a lábunk, nem folyton férficsalogató az illat, ami a hónunk alatt van. Nem gondolunk mindenre, igen, van úgy, hogy elfelejtünk dolgokat.


Szerinted mennyire jóanyás, hogy a húsvét előtti bevásárláskor elfelejtek tojást venni? Húsvét előtt... tojást. Az kemény egy kicsit.


Vagy, tök büszke voltam magamra, hogy nem felejtettem el ünneplőt húzni a gyerekekre az ovis locsoláshoz, de csak az oviban konstatálom, hogy nem vittünk se kölnit, se piros tojást.


Én miért nem zakkantam meg?

Legkisebb gyerek vagyok, szóval a spontaneitás és a hirtelen ötletek a véremben vannak. Tetkóm is úgy lett, hogy nem jött a busz, a megállóval szemben pedig volt egy szalon. Gondoltam, ez mókás lesz.

Szóval nem egyszer találtam magam felkészületlenül döntési helyzetekben. De a szülés, és a szülés utáni hónapok hormonarmageddonja mindent vitt. Nem túlzás azt mondani, hogy a szülés utáni hónapok életem legdurvább időszaka volt. Kitartásból, önismeretből, identitásváltozásból, felelősségvállalásból.

Persze, liheghettem volna szülésfelkészítőkön és borzadhattam volna tízujjra tágult szőrös puncikból vidáman integető kisdedek youtube-videóin. Sőt, megkérdezhettem volna anyut, miért csak két gyereket szült és nem többet. De nem tettem. Inkább nem gondoltam bele.

Nem gondoltam bele, hogy a szülés végtelennek tűnő óráiban azt is meg fogom bánni, hogy én magam világra jöttem. Hogy az utána jövő időszakban még azt is megkérdőjelezem majd, hogy a szüleim egyáltalán jót akartak-e nekem és a férjem egyáltalán jó fej-e, vagy eddig ezt mind csak képzeltem. Hogy abban a pillanatban, amikor a csinos lapszoknyám alatt nem az izzadság, hanem a magzatvíz kezd el a bokám felé csorogni, minden megváltozik, ami addig volt. És már soha sem lesz semmi olyan, mint előtte. Ami nem feltétlen baj, inkább csak tény.

Lényeg a lényeg, barátnőm, hogy ezek nem azok a hónapok, amiket leánykorodban megálmodtál. Ezek azok a hónapok, amiket irtózatos áron odaadnál bárkinek, ha lehetne. Tudom, hidd el, négyszer csináltam végig.

Ha nem lett volna Nyáry Krisztián, a Magna Cum Laude és a pszichológia, amiből végül is valahol a második és a harmadik gyerek között ledoktoráltam, valószínű, nem jövök ki maradandó sérülések nélkül az egészből. Vagy csak nagyon sokára. Hála Istennek, nekem, pszichológusként volt mihez nyúlnom. Amint felszáradtak a falon szétnyomott szúnyog miatti könnyek, amint majdnem helyre tudtam kalapálni a méregből berúgott mosogatógép ajtaját, kezdtem a pszichológiát segítségül hívni.

Oké, hamar elszakad nálam. Egyből a plafonon vagyok. Én vagyok az, akinek el kell tudni tízig számolni, meg nagy levegőket venni. Meg este elhatározni, hogy másnap nem ordítozok a gyerekekkel. Mindig csak egy nap elhatározás a változásért, tudod. A sikeres változás titka. De azért normál esetben nem szoktam azon sírva fakadni, hogy a szétnyomott szúnyog nyoma most már sosem fog eltűnni a falról. És az se jellemző rám, hogy berúgom a mosogatógép ajtaját, na.

Szóval elkezdtem kutatni a tanulmányaimban, és olvasni mindent, ami anyaszakirodalom. Hogy miért érzem magam bizonytalannak, mint egy mitesszeres kis kamasz. Mikortól fogom magam anyának érezni és nem egy zilált hajú, macinacis idegroncsnak, aki a tükörből néz rám tompa tekintettel. Miért gondolom, hogy egy életre beszippantott a gépszíj és innentől már nincs kiszállás. És a többi, és a többi.

Amikor szakirodalmat olvastam, csak annyit szerettem volna, hogy ép ésszel kibírjam a szülés utáni hónapokat. Aztán persze jól esett az is, hogy használtam az agyamat. A babával az első hónapok inkább szólnak a mechanikus rutinról, kevés pozitív visszajelzéssel, mintsem túl nagy intellektuális kihívásokról. Amikor a babácskád először fog rohanni (bocsánat, repülni) feléd kitárt karokkal, hogy „anyaanyaanyaaaa, hiányoztááááál”, nos, az odébb van még néhány évvel. És célszerű, ha addig nem kattansz be totálisan, mert a szanatóriumba nem nagyon fog feléd zúzni a gyereked. Ott inkább megilletődött és visszafogott lesz.

Később a visszajelzések alapján pedig már annak is örültem, hogy a sztorijaimmal és megoldási javaslataimmal láthatóan másoknak is tudok segíteni. Akik eddig olvastak, azoknak lehet, hogy nem változott meg gyökerestül az életük miattam, de legalább mosolyogva dőltek hátra, hogy „oké, nem én vagyok hülye, hanem mindenki más körülöttem.” Sőt.


Ha a pszichológus is az összeomlás szélén áll, akkor nem én vagyok a béna, akinek nem megy elsőre ez az egész anyaság-dolog.”



Használati utasítás a könyvhöz

Ez egyfajta Jekyll és Hyde sztori lesz. Egyfelől ott lesznek a zöldfülű anyaként megélt hányattatásaim, vívódásaim. Másfelől pedig ott lesznek a szülés utáni jelenségeket beazonosító és ezekre megoldást kínáló pszichológiai értékeléseim, javaslataim.

Ha csak passzívan végig olvasod az egészet, mondjuk már az is több, mint a semmi. De akkor ne várj az egésztől többet, mint néhány kellemes órát zsúfolt anyai teendőid közepette!

Szóval, amikor azt mondom, fogd a gyereket és tápászkodj fel a fotelből most, akkor tényleg komolyan gondolom. Ha azt mondom, nézz bele a tükörbe, tedd meg! Ha azt, hívj fel valakit és mondj neki hálát, nem viccelek! Tehát nem ér tovább haladni az olvasással, amikor azt mondom „állj”! Ugyanis, ha azt akarom, hogy holnap tegyél meg valamit, akkor azt fogom mondani, hogy holnap tedd meg.


Mit tervezek veled?

Küldetésemnek érzem, hogy rávegyelek téged, mint nemrég szült anyát arra, hogy ne akarj megfelelni mindenféle homályos, lehetetlen társadalmi elvárásnak.

Hiszen amint elfogadod, hogy nem muszáj tökéletesnek lenned, abban a pillanatban megszabadulsz egy sor görcsös elvárástól. És utat engedsz az ösztönösségednek és a megérzéseidnek.

Annyira szeretném megfogni a kezedet, őszintén a szemedbe nézni és azt mondani:


kisanyám, az életed fenekestül meg fog változni. Egyáltalán nem olyan lesz, mint a csajos magazinokban, meg a szerelmes filmekben. Sokat fogsz sírni és csomószor arra fogsz gondolni, hogy erre téged miért nem készített föl senki, és hogy nem ér a neved. Ennek ellenére egyszer csak túl leszel a nehezén és már semmi pénzért nem mennél vissza sosem a gyerektelen életedbe.


A könyvek, a magazinok, a blogok tele vannak kismamás témákkal, de nekem szülés után súlyos hiányom volt igazi kismama-irodalomból. Olyan szakirodalomból, ami tényleg rólam szól, csak rólam szól, nem arról, milyen az ideális állagú kaki, vagy arról, hogy miként figyeljek már oda a férjem érzékeny apai lelkére.

Többszöri nekifutás után csalódottan hagytam a fenébe az összes kismama-irományt, két okból kifolyólag:

1. egy, mert tökéletesen alkalmatlan anyának éreztem magam a végére, hiszen a reklámok és a sikeresen megoldott bébiproblémák mind azt sugallták, hogy én aztán sosem leszek képes még csak megközelíteni sem a tökéletes anya fogalomkörét, nemhogy elérni azt;

2. és kettő, azon kívül, hogy rendre felhúztak ezek a cikkek, blogok, jó tanácsok, a rám irányuló figyelem kínzó hiányát éltem meg.

Hahó, emberek, figyeljetek rám is egy kicsit! Hiszen hihetetlen dolgot vittem véghez, világra hoztam egy emberi lényt, azt hittem, beleőrülök a fájdalomba, abbahagytam a karrieremet, felelősségteljes és gondoskodó lettem, az életem totálisan felfordult, megváltozott a fontossági sorrendem, ráadásul mindezen lelki változások közepette iszonyat fizikai terrornak vagyok kitéve, amit úgy hívnak: súlyos alvásmegvonás.

Mindezek ellenére sem akart senki rám figyelni.

Amikor a barátaink babanézőbe jöttek, ajándékokat hoztak a gyereknek, esetleg néhány okos könyvet arról, hogyan neveljem ideális módon őt, majd kedvesen érdeklődtek a súlya, ordításának gyakorisági rátája és székletének színe felől.

Hozzám irányuló kérdéseik nagyjából ennyiben merültek ki: „van elég tejciiii?” Azon a gyilkos, idegesítő, negédes hangmagasságon. Legszívesebben térden rúgtam volna őket, ha lett volna hozzá annyi erőm. De nem volt, mert kiszívta mindet a krónikus alváshiány.

Oké, azt azért én se gondoltam, hogy rózsaszín vattapamacsos leányálom lesz a szülés utáni időszak, de hogy ennyire kegyetlen legyen, attól rendesen letérdeltem.

És mi van, ha csak én vagyok túlérzékeny? Nem lihegem túl?

A legkevésbé sem. Német kutatások szerint a szülés után több mint kétszer nagyobb boldogságvesztés áll elő, mint válásnál, és másfélszer nagyobb, mint a partner halála vagy munkanélkülivé válás esetén. Mi ez, ha nem egy brutál nehéz időszak?

A boldogság csökkenése az első szülés után 1-2 éven belül áll csak vissza a normális szintre. Ezért van az, hogy sokan beijednek és behúzzák a kéziféket az első gyerek után. Pedig a többedik gyerek után egyre könnyebb. Soha semmi nem lesz már olyan nehéz, mint az első szülés után, nyugi! Ha nem így lenne, mindenkinek csak egy gyereke lenne. És kihalna az emberiség.

És vigyázat! A boldogságcsökkenés 30 év felett és magasabb iskolázottságnál még keményebb!

Azért is olyan durva a zuhanórepülés, mert a boldogságindex az első szüléshez közeledve szépen ível felfelé. Szerelem, összeköltözés, házasság, fiatalság, bolondság.

Emlékezz csak vissza. Két csík. Facebook szarrá posztolása ultrahangos és nagyhasú képekkel. Reményteli várakozás. Ábrándozás. Egészen a szülés pillanatáig. Ott egy kisebbfajta sokk, aztán hápogva próbálsz levegőt venni a nyakadba szakadt trágya alól, hogy „de hát kérem szépen, ezt nekem senki nem mondta”.

És zuhanás a mélybe: a boldoságindexed jóval a szülést megelőző évek szintjére esik alá. Ráadásul nagyjából néhány hét alatt.

És miért történik mindez így? A legjellemzőbb okok ezek:

1. krónikus, végeláthatatlan alvásmegvonás,

2. rideg valóság a leányálomszerű elvárások helyett,

3. anyagi bizonytalanság, hogy hogy fogjátok eltartani ezt a gyereket, aki egyre többe fog kerülni, pedig már magzatnak sem volt olcsó mulatság,

4. a társas kapcsolatok hiánya, a szociális izoláció… bezárva a négy fal közé, elmaradoznak a barátnők, kezdesz elmagányosodni,

5. valamint a megváltozott tested problematikája, hiszen még jóval szülés után is a kilókkal küzdesz, hogy amorf intimszférádról ne is beszéljek.


Témák és fejezetek

A jó hír viszont az, hogy nem feltétlen kell anyazombiként végig vegetálnod a gyerek első évét. Nézzük meg, milyen témák köré csoportosítottam az önfejlesztési programodat. Amit szépen követve sokkal gyorsabban újra a régi lehetsz szülés után.

1. Fény az alagút végén, avagy vajon mi a szülés utáni depresszió? Kiútkeresés, lehangoltság, szorongás és az örökös aggodalom legyűrése, depressziókezelés: létezik-e valójában a szülés utáni depresszió, vagy ez is csak egy amolyan tisztességtelen társadalmi átverés, mint a húsz éven át tartó szerelem, ha pedig létezik, neked van-e és ha valóban létezik és van is neked, hogyan lehet tompítani?

2. A mókusok is kijöhetnek néha a kerékből, nem? Monotóniatűrés, zsonglőrködés az idővel: miért olyan nehéz tartani a napi rutint és hogyan csempészhetsz bele spontán, vidám perceket?

3. Jár neked csokifagyi, Nutella és Martini jéggel? Légy jó magadhoz: testi-lelki önkényeztetés, annak felismertetése, hogy amíg te nem vagy jól, addig hótt ziher, hogy a gyerek is szenvedni fog;

4. Különben is, ki vagy teee, nem is ismerlek! Identitáskrízis feloldása: különböző trükkös személyiségvizsgálati módszerekkel te meg én rávilágítunk arra, hogy aki a szülés előtt voltál, az már sose leszel, de talán ez nem is olyan nagy baj (és nem a középsulis farmeredről beszélek), beleértve ebbe tested áramvonalainak eredeti helyzetbe hozását; ebből adódóan szó lesz megváltozott párkapcsolatodról is, ahova belehuppant egy harmadik (bár szerencsére nem a szó rosszabb értelmében), a feleség-anyu-önmegvalósító nő-szerepeid összehangolásáról;

5. Jössz te még az én utcámba, azaz kapcsolataid változása: annak feldolgozása, hogy emberi kapcsolataid átalakulnak, a gyerekeddel csakúgy, mint a férjeddel, az anyukáddal, az apukáddal, az anyósoddal, az apósoddal, a nagyszüleiddel, a még nem szült barátnőiddel, a férfiakkal úgy amúgy és kollégáiddal -, de főleg a férjedről és az anyukádról lesz szó;

6. Létezik-e élet az Óperenciás pelenkahegyen túl? Valamint időt szakítunk a “hogyan tovább”-ra is, mert bár most úgy tűnik számodra, hogy sosem lesz vége ennek a pár hónapnak, én azért tudom, hogy egy kis jövőtervezés, célállítás, „hova akarok visszamenni dolgozni”, „lesz-e még baba”, „mit is akarok valójában az élettől” típusú finomságok kapóra fognak neked jönni.

1. A gyermekágyi depresszió, szorongás és stressz kezelése: fény az alagút végén

Soha ne vitatkozz idiótákkal, mert lesüllyedsz a szintjükre és legyőznek a rutinjukkal.” Mark Twain


Ebben a fejezetben Te meg én…

rájövünk, létezik-e valójában a szülés utáni depresszió, vagy ez is csak egy amolyan tisztességtelen társadalmi átverés, mint a negyven éven át tartó szerelem,

ha pedig létezik, megnézzük az okait és előfordulási gyakoriságát,

majd megnézzük, neked van-e ilyened,

és ha igen, akkor kitaláljuk, hogyan tudod tompítani, mivel átnézzük a kiútkeresés, lehangoltság, szorongás és örökös aggodalom legyűrésének módszereit.


A szülés utáni depiről egy ideig mindenki hallgatott. Az anyák azért, mert ugyebár nem veszi ki túl jól magát a nehézségekről beszélni, amikor inkább hálásnak kéne lenned, hiszen a gyereked egészséges, te is megúsztad, szerető család vesz körül, blablabla. A többiek azért, mert általában nem is tudnak róla, mivel a legtöbb nő szégyelli, hogy nem érzi magát komfortosan az új szerepben (milyen finoman fogalmaztam), tehát nem nagyon csacsog róla.


Mondhatni, van itt egy csöppnyi kis csúsztatás a filmek, meg a valóság között.


És amikor a nemrég szült anyák szembesülnek vele, hogy ennek aztán fele se tréfa, ebből a körhintából nem lehet csak úgy kiszállni, akkor azt hiszik, hogy ők csinálnak valamit rosszul. Hiszen a filmek és reklámok azt sugallják, hogy életük legboldogabb időszakát kéne, hogy átéljék. De mivel mégsem azt élik, eljutnak addig a pontig, hogy magukat hibáztatják.

Amikor pedig a némán szenvedő anyuka körülötti emberek felismerik, hogy gáz van, akkor már általában tényleg elég nagy a gáz.

Hiszen addig elég hosszú út vezet, hogy a nemrég szült anyuka január közepén egy szál hálóingben, mezítláb, kezében egy Martinivel (citrom és jég nélkül persze, mert kisgyerek mellett kinek is van ideje ilyesmire) autóba üljön és a gázpedálra taposson.

Istenem, hányszor, de hányszor jutott eszembe ez a fordulat! És az, hogy egyszer sem tettem meg, az a következőknek köszönhető:

fittyet hánytam a tökéletes anya mizantériára, elengedtem ezt az egész anyai bűntudatot,

fordítottam magamra kellő időt, megengedtem magamnak egy jó meleg fürdőt, egy jó könyvet vagy filmet, wellnesst vagy éttermet a férjemmel,

igyekeztem mozgásban tartani az agysejtjeimet (például a második szülés utáni hónapokban írtam meg a doktori disszertációmat, és a harmadikkal a hasamban védtem meg),

a kieső időszakokban/időben olyasmit csináltam, amitől értelmes, fontos, felnőtt nőnek éreztem magam,

kerestem sorstársakat, akikkel órák hosszat picsogtunk arról, milyen szar ez az egész,

és persze végig csináltam azokat a gyakorlatokat, amelyeket itt neked csokorba szedtem.

Később, amikor a társadalom már tudta, mi fán terem a szülés utáni depresszió, akkor persze mindenki átesett a ló túloldalára. Nem ritka manapság, ha egy nemrég szült nő azt mondja, szarul van, egyből pszichomókushoz küldik és azon morfondíroznak, kire lehetne bízni a gyereket, hogy lelki sérülés nélkül megússza ezeket a hónapokat.

Ami azért is hülyeség, mert bárkit beledobunk egy ilyen nehéz szituba, legyen a legkeményebben kiképzett Rambo akár, még ő is letérdel pár hét után hajnali háromkor, ebben biztos vagyok.

Úgyhogy minden valószínűség szerint neked sincs szülés utáni depid, sem pszichózisod, de a rend kedvéért azért nézzük át, mikor kell szakemberhez fordulnod:

bántani akarod a gyereket (esetleg már bántottad is), vagy önmagadat vagy a gyerek apját,

nem látod a kiutat ebből az egészből, nem hiszed, hogy valaha is beszélni fog ez a gyerek, vagy a saját lábán közlekedni, hanem azt gondolod, hogy beleestél egy időcsapdába, amikor életed legrosszabb napja ismétli önmagát és nincs holnap (mármint valóban ez a meggyőződésed, nemcsak úgy eljátszol a gondolattal),

vissza akarod vinni a gyereket a feladónak, hogy minden olyan legyen, mint rég (mármint tényleg ezt akarod minden porcikáddal, nemcsak ábrándos mosollyal átfut az agyadon, miközben friss hányást törölgetsz az arcodról).

Oké, tehát szülés utáni depresszió, sőt, pszichózis márpedig létezik, de viszonylag ritka. A depresszió inkább rólad és a befelé fordulásodról, tehetetlenségedről és apátiádról szól. A pszichózis inkább kényszergondolatok, ijesztő tettek. Ha ezek nem durván jellemzők rád, akkor a következő van:

belecsöppentél, barátnőm, egy brutál nehéz szituba, egy 0-24-es szolgálatba, ahol nincs betegszabi,

ahol elvesztél eddigi önmagad lenni és nincs idő hirtelen összerakni az új énedet,

ahol alvásmegvonással kínoznak (ez egyébként az egyik legdurvább kínzási eszköz, ami halálhoz is vezethet; csak mondom),

amiben azonnal a topon kéne lenned annak ellenére, hogy kezdő vagy és nincs benne semmiféle gyakorlatod,

és egyébként tök nagy a tétje, mert úton-útfélen azt hallod, hogyha most, az első három évben kicsúszik a gyeplő a kezedből, akkor a gyerek drogos bűnöző lesz, aki pénzért árulja majd a testét, de ha nem, akkor is az a minimum, hogy le se fog téged szarni és még karácsonykor se dob rád egy „boldogat, muter”-üzit,

a pasid tök másképp gondolja, mint te, ráadásul ezek a gyereknevelési viták amolyan meggyőződésbeli, igazi vérre menő tányércsapkodós sztorik („márpedig nem adsz neki málnaszörpöt, mert akkor válogatós lesz”, „nekem te ne mondd meg, hogy mit csináljak, én is azt kaptam gyerekkoromban”, „na, meg is van a véleményem anyádról”, „ne merd szidni anyámat”, „látod, pont olyan vagy, mint ő”, blablabla),

hovatovább a gyerekneveléshez egyébként is mindenki ért, ami tovább növeli amúgy sem gyenge mértékű frusztrációdat.

A tökéletes magazinanya különleges hangulatúnak tartja az éjszakai etetéseket, el van bódulva gyermekének illatától, az első nyikkanásra zokszó nélkül felkapja a kisdedet, és ha kell, órákig szambázik vele a lakás egyik végétől a másikig.

Estére kimos, kivasal és sugárzó mosollyal, csipkés alsóneműben, parfümfelhőben várja az urát haza. Természetesen gőzölgő, háromfogásos vacsorával.

Na igen. De te meg én – mi, hús-vér anyák bizony nem ilyenek vagyunk.

Én a születése pillanatától fogva napjában többször is elmondom a gyereknek, hogy éjjel nagyon undok és türelmetlen vagyok, mert ez az alvásidőm, tehát ha zökkenőmentes kapcsolatot akar, minél előbb szokjon le róla, hogy éjjel randalírozik.

Persze, én is érzem azt a bódító babaillatot, amit az arcán termel csak azért, hogy elvarázsoljon minden nőnemű lényt maga körül, de ettől függetlenül meg vagyok róla győződve, hogy a babakaki igazi vegyi fegyver, s legszívesebben én is messzire kerülném, mint az apja, de hát nem tehetem, mert én vagyok az anyja. Megszívtam, na.

Ami nálam a mintafeleséges dolgokat illeti: a mosás az egyetlen, ami megvan, a vasaló az ősellenségem és futár hozza az ebédünket – a csipkés alsóneműre és parfümfelhőre így jut néha energia. Szóval nem vagyok tökéletes anya.

Egyébként ezt kimondani nekem, aki a szülés előtt a perfekcionista és maximalista nő mintapéldánya voltam, őrülten nagy dolog. Én bátran bevallom, hogy bizony többször álltam már a teljes összeomlás szélén. Mint ahogy, gondolom, te is.


Ez nem egy édi-bédi Michelin-baba, hanem egy kis ördögűző palánta

Ahelyett, hogy a babád illatosan, kisimult vonásokkal durmolna a gyönyörű, vadiúj kiságyában, mondom, mi van. Éppen most hányta egy óra leforgása alatt harmadszorra nyakon magát (természetesen hajnali három óra van… ez a napnak az a lélektani órája, amikor a statisztikák szerint a legtöbb öngyilkosság történik). Tipikus rugózó anyatartásban, körmöddel egy kis ágyra száradt babakakit kapargatsz, miközben azon morfondírozol, mitévő légy, hiszen nincs több tiszta lepedő. Én ilyenkor mindig azzal nyugtattam magam, hogy amíg nem forog körbe a feje, addig nincs nagy gond.

Tehát, a gyerek születése előtti időszakban olyan meredeken emelkedik a boldogság-görbénk, hogy az már szinte csillagokat verdesi. Mindezt csak azért, hogy közvetlenül a szülés után olyan mélységekbe zuhanjon alá, amilyet még fogszabályzós, zsíros hajú, pattanásos kamaszkorunkban sem éltünk át. A boldogságszint pedig sajnos csak a gyerek 2-3 éves korára áll vissza – mutatják a könyörtelen statisztikai görbék. A számok pedig nem hazudnak, még ha mást is állít a szomszédasszony vagy a női magazinok tökéletesre photoshopolt celebjei.

Ez azért van így, mert a szülés előtti álmodozós hónapokban minden eszményi, a szülés utáni időszak viszont cunamiként, figyelmeztetés és felkészülési idő nélkül ront be az életedbe a maga rideg valóságával. Itt már nincsenek rózsaszín álmok, csak az alváshiány és az örökös gyerekordítás.

Ráadásul a kiegészítő kutatások szerint sajnos ez a hatás sokkal erősebb…

első gyereknél,

diplomásoknál

és 30 év felettieknél.

Magyarán, ha épp az első szülésed után vagy, már nem a húszas éveidet taposod, ráadásul még magasan kvalifikált vagy, akkor, barátnőm, ne is várd, hogy az elkövetkező években megközelítőleg is olyan jól fogod magad érezni, mint a szülés előtt.

De ne hidd, hogy egyedül te vagy az a kivételesen elcseszett, anyaként megbukó bénaság, aki nem érzi a fílinget. Mert a legtöbben nem érezzük. Sőt, csak a túlélésre játszunk. Arra, hogy ép ésszel átvészeljük valahogy a szülés utáni időszakot. Én négy egészséges szülés és egészséges gyerek után sem érzem mindig, na.

Csak erről nem illik beszélni. Hiszen, aki könnyen megúszta a szülést és problémamentes gyereke született, az örüljön és mosolyogjon, nem?

A boldogságról azt tartja a pszichológia, hogy meg kell érte dolgozni, de nem a végkimerülésig. Magyarán, tökéletes elégedettséget akkor élünk át, amikor a kihívásoknak megfelelnek a képességeink, s az adott cselekvést csak és kizárólag azért tesszük, mert élvezzük azt tenni. Nem azért, mert kell, mert pénzt adnak érte, vagy, mert anyánk elvárja tőlünk, hanem egészen egyszerűen azért, mert szeretjük azt tenni.

A csecsemővel kapcsolatban vannak ilyen dolgok. Boldogító nézegetni, ahogy fejlődik, találgatni kire hasonlít. Azonban sajnos egy csomó dolog vagy túlmutat a képességeinken (az elején legalábbis mindenképpen), vagy túlságosan monoton és unalmas ahhoz, hogy élvezni tudjuk.

Ez két dolgot jelenthet.

1. Vagy őrült stresszben vagy a babakocsi mellett, amikor a szembejövő nevelésügyi szakértő néni cekkerrel a kezében osztja az észt.

2. Vagy pedig halálra unod magad a pelenkacserék orrvérzésig ismételt rutinjában.

És viszonylag ritka az olyan idillikus pillanat, amikor elmerengsz rajta, hogy tuti dobos lesz, mert meg mernél esküdni, hogy a Magna cum Laude Pálinkadalának ritmusára csapkodta a kanállal az asztalt.

Az első gyerekeddel az első hónapokban egy olyan projektet kell azonnal és tökéletesen megoldanod, amelyben nincs semmi tapasztalatod.

Azért azonnal, mert a gyerekordításnál kevés elviselhetetlenebb hang létezik a világon – és ezt tudományosan is igazolták.

És azért tökéletesen, mert létezik egyfajta sunyi társadalmi nyomás, ami leginkább a magyar focihoz hasonlatos. Hiszen mi nemcsak tízmillió futballszakértővel dicsekedhetünk, hanem tízmillió csecsemőspecialistával is. Meg fogod látni, hogy mindenki ért a gyerekneveléshez, még azok is, akik csecsemőt legfeljebb csak a Nicsak, ki beszél-ben láttak. De lesújtó véleményük és értelmes ötleteik mindig lesznek számodra. Dögivel.

Emlékszem, még zöldfülű, elsőgyerekes koromban egyik hangulatos, napsütötte délután elégedetten toltam a kisdedet a babakocsival. Napokig érnyiszatolós, gusztustalan idő volt, alig vártam, hogy kiszabaduljak a négy fal közül. Könnyeden suhantunk a felázott aszfalton, büszke voltam magamra, hogy eszembe jutott cumit, takarót, lenge kabátot, vastag zoknit, kis biszbaszt, minden anyámkínját és francot hozni.

Naivan azt hittem, hogy a gyereklélektanász Nobel-díj várományos, titokzoknis néni is megdicsér majd. Ehelyett közvetlenül a „degyönyörűbaba”, „fiúvagylány” után markolatig döfte a hátamba a kést a „miértnincsrajtasapka” kérdéssel. Olyan hangsúllyal, hogy meg voltam róla győződve, hogy mindjárt rám hívja a gyámügyeseket.

Az anyai bűntudat két forrásból táplálkozik.

1. A külső forrás a társadalmi nyomás, ami kétséget kizáróan bizonyítja számunkra, hogy nem vagyunk tökéletes anyák, de nincs is semmi esélyünk rá, hogy azok legyünk. Ennek a külső, hamis-eszményi anyaképnek a fő marketingesei a következő szereplők:

a fentebb megismert titokzoknis néni,

anyósunk,

saját anyánk és nagyanyánk,

nem túl közeli, anyává vált és egyéb nőismerőseink,

Spock doktor és Google mester,

lelkesen szelfiző facebookos barátnőink,

valamint a mindig őszinte és valóságalapú színes magazinok és portálok,

hogy a rendkívül intelligens fórumozókról ne is beszéljünk.

2. A belső forrást pedig mi magunk generáljuk azzal, hogy haragszunk magunkra, amiért nem tudunk jó fej, higgadt és mosolygós anyukák lenni. S irigykedve lájkoljuk anyatársaink cuki babás szelfijeit, miközben meg vagyunk róla győződve, hogy százszor türelmetlenebb és bénább anyák vagyunk náluk.

Csak közben azt felejtjük el, hogy nekünk is vannak lájkolnivaló és irigylésre méltó cuki, babás szelfijeink, hiába érezzük a nap nagy részében sanyarúan magunkat. Mint ahogy ők is - csak nem beszélnek róla. Ahogy mi sem.

S nem elég a külső meg a belső nyomás, ráadásul egy piszok nehéz helyzetbe csöppentünk bele. Hiszen az még hagyján, hogy azonnal kell tökéletesen reagálnunk. De ezt mind 0-24-es állandó készenlétben kell tennünk. Ez durvább, mint a tűzoltók élete, mert ők két napot pihenhetnek egy nap szolgálat után. Istenem, mit nem adnék két teljes gyerekordítás- és pelenkamentes napért!

A helyzetedet ráadásul az sem könnyíti, hogy a fentebb említett szereplők egyike újra meg újra megjegyzi, hogy „istenem, ez a legjobb időszak, élvezd ki, mert majd még visszasírod.”

Már hogy volna ez a legjobb időszak, amikor a gyerek nem beszél, nem reagál, nem mosolyog, alig fejlődik (mármint amolyan élvezetes, látványos módon, hogy tanítok neki valamit, amit másnap már készségszinten gyakorol), hanem ehelyett csak alszik, eszik, ordít és pelenkába tarkít?

Először azt hittem, hogy ezek az emberek kárörvendőek és a boldogság mondatja velük ezeket a bosszantó mondatokat, mivel ők már kikerültek ebből a kilátástalan mókuskerékből. Aztán rájöttem, hogy az emberi agy egészen egyszerűen törli ennek az időszaknak a gyötrelmeit. Szóval, bármilyen nagy közhely, de tényleg csak a szépre emlékezem.


Miért érzed magad vacakul az újszülöttel, amikor boldognak kéne lenned?

Mindenki szerint neked kéne a legboldogabbnak lenned a világon, hiszen egészséges vagy és egészséges babát szültél. De te nem vagy boldog. Sőt. Életed legsötétebb napjait próbálod túlélni. Miért is? Hát, mert a kisded nem szuszog hintőporosan egy kosárka vattába bújva, mint az Anne Geddes-képeken. Ehelyett megállás nélkül ordít, hány és kakil. Aztán azért is, mert a hamvas tested olyan leharcolttá vált, mint egy csata utáni véres harcmező. Ja, és el ne felejtsem: olyan durva hormonháború dúl benned, amilyet még kamaszkorodban sem éltél át.

A bűntudat pedig egyre-egyre csak fokozódik. Főleg akkor, ha volt valami probléma terhesség vagy szülés közben. Akkor a gyarló ismerősök még sokkal inkább hibáztatnak azért, mert nem bújsz ki a bőrödből a boldogságtól. Legszívesebben kibújnál pedig a bőrödből, tudom én azt jól. De nem a boldogságtól, hanem azért, hogy egy kicsit kiszabadulj ebből a pelenkabörtönből. És azért, hogy újra a régi önmagad lehess. Hogy újra utánad fütyüljenek az utcán és válthass néhány kerek, egész mondatot valamilyen felnőtt lénnyel.

April doktornő a Grace Klinikában pár héttel a szülés után ábrándosan nézegeti a műtéti beosztást, majd azt mondja a férjének, hogy sose gondolta volna, hogy…


a csoda is lehet unalmas.


Sőt, nem csak unalmas, hanem simán lehet gáz is.


Amit mindenkinek tudnia kéne a szülés utáni depresszió kezeléséről

Az első szülés után hónapokig csak tátogtam, mint a partra vetett hal, hogy ezt nekem soha, senki nem mondta előre. És ki akarok szállni. És nem ér a nevem. És szó se volt róla, hogy napokig ki se bírok majd kelni az ágyból. Vagy, hogy simán elsírom magam a tévé előtt, mert Dumbónak nagy a füle és ez milyen rossz az anyukájának.

Sőt, azt sem, hogy olyan egyedül leszek, mint még soha azelőtt. Hogy nem bírom vezetni a háztartást, hogy értéktelennek és csúnyának érzem majd magam hosszú heteken át. De arra se készített fel senki, hogy folyton rossz anyának fogom magam érezni annak ellenére, hogy mindent megteszek a babáért, amit csak tudok.

Aztán halványan derengeni kezdtek az egyetemi pszichológusi tanulmányaim. Eszembe jutott néhány jó kis elmélet. Rákerestem néhány szuper cikkre. Előkerestem régi tankönyveket, vettem pár újat. És diagnosztizáltam magam.


Hoppá, ez csak egy mezei szülés utáni depresszió. Van ilyen mindenkinek, nem kell szégyellni. Nem én vagyok rosszul összerakva, hurrá! Egy éven belül elmúlik magától is, de fel is lehet gyorsítani.


Az a fajta vagyok, aki nem bírja a szenvedést. (Ne kérdezd, hogy bírtam négyszer szülni! Négyszer - fájdalomcsillapítás nélkül. Ne, inkább nem akarok róla beszélni!) Szóval elhatároztam, hogy nem fogom kivárni az egy évet, hanem inkább felgyorsítom a dolgokat. Te is megkönnyítheted magadnak ezt az egy évet. Ne szenvedj, ha nem muszáj!

Felgyorsítani nem fogod, mert a ded attól nem fog gyorsabban nőni, hogy te minél hamarabb ki akarsz lábalni ebből a katyvaszból. Azt viszont meg tudod tenni, hogy valamivel elviselhetőbbé varázsolod ezeket a kemény hónapokat. Ne feledd, a lényeg, hogy ép ésszel túléld, hiszen az alagút végén ott van a sok – ma még elképzelhetetlen – felnőttbeszélgetés, céltalan lézengés a forró aszfalton, fagyihegyek, több liter csíkos kapucsínó, miközben senki nem rángatja a ruhádat, nem ordít öt centiről az arcodba és nem hány le.


A tested egy szétdúlt, csata utáni második világháborús vérmező

Szülés után néhány hónappal fogalmam se volt, hogy leszek-e valaha újra áramvonalas testű nő, vagy maradok-e végleg amorf. Ha a terhesség alatt nem éreztem magam vonzónak, akkor most még úgyse. Azt hittem, kipottyan a gyermek, s én már másnap újra nőnek látom magam. Tévedtem.

Te sem leszel még egy ideig szalonképes ez biztos, hiszen a bőr leszakadna az arcodról, ha társaságban minduntalan két hatalmas tejfolt jelenne meg a cicijeid körül a pólódon. Mielőtt a pasid azt hinné, hogy ez jó móka, mondd el neki, hogy egyébként rohadt fájdalmas és kellemetlen tud lenni. Főleg az elején. Én például full belázasodtam egyik alkalommal.

A biztonság kedvéért azért csinálj néhány csinos szelfit a szuperszép dekoltázsoddal, mert nem sokáig marad ilyen vadító. Sajnos azok a szövetek, amik képesek ilyen szexi átváltozásra, a tej elapadásával összeesnek. Nem az eredeti ruganyos állapotukba, nem. Egy annál sokkalta löttyedtebb állapotba. Már sose lesznek többé olyan hetyke melleid, mint előtte voltak. S nehogy azt hidd, hogyha kis cicid van, megúszod. Képzeld el, hogy a kis cici is tud szottyadt lenni. Tök kiábrándító, de így van.

Szóval képzeld el azt a döbbenetes élményt, hogy a melleid spontán szivárogni kezdenek, amikor csak…

elsírja magát a babád,

vagy nyöszörögni támad kedve,

vagy a tévében sír egy baba,

vagy az utcán valami hasonló sípolást hallasz meg, mint ahogy sír a babád,

vagy mert magadhoz öleled a babád,

vagy csak úgy.

A spontán szivárgást megelőzi egy olyan rém furcsa érzés, mintha máris vákuum alatt lenne a melled. Valahogy megfeszülnek a didkóid, próbálsz nem oda figyelni, aztán próbálod visszatartani, persze tök hiába. Az egésznek pedig mindig az a vége, hogy megindul a tejed. Mondjuk, miközben fizetsz a boltban, vagy az egész jóképű bankos kérdez valamit, amiről persze halvány fogalmad sincs, csak bután mosolyogsz rá. Tök kínos tud lenni.

És ha ez még mindig nem lenne elég, mondom a legjobbat: beillesztettél olyan borzasztó melltartóbetéteket, amivel ellátott a barátnőd, mert neki megmaradt egy csomó. Ettől nőietlenebbnek érzed magad, mint valaha és azon drukkolsz, nehogy meglásson valami jó pasi. Meg hogy az a szar betét felszívjon minden folyadékot, mielőtt kiszivárog a pólódra, mert annál tényleg nincs cikibb. És amikor azt hinnéd, hogy túl vagy az egész kínos szitun, mert végre megállt a szivárgás, cirka tíz perc múlva valami rohadt büdös izzadtságszag kezdi facsarni az orrodat. Na, az a melltartóbetétbe poshadt tejci szaga. Cserélj sűrűn melltartóbetétet, ha jót akarsz.

Ami engem illet, persze büszke is lehettem volna, hogy akkorára nőttek a melleim, mint Pamela Andersonnak a beavatkozások után, de engem inkább elbizonytalanítottak azok a kőkemény lökhárítók. Eddig a hasamtól nem láttam a cipőmet, most meg a melleimtől. A hasam pedig olyanná vált, mintha felvettem volna egy sárga kacsás úszógumit a bőröm alá. Sárga és kacsa nélkül.

Ja igen, és persze a hasad. Az a valaha gyönyörű, lapos hasad. Az az áruló. Amelyik még jó fél évig plöttyedten buggyan ki az öved felett, mintha éppen nem szülés után volnál néhány hónappal, hanem előtte. A batár nagy hasadnál egyetlen dolog lesz rosszabb: a kiürült, lottyadt hasad. Persze mennyei jó érzés végre megfogni a bokádat, meg hasra fekve aludni (már, ha a hatalmas lökhárítóidtól tudsz), de azért a hasad elég szomorú látványt nyújt. Mondjuk azt, hogy még néhány hónapig simán benézik majd a távolabbi ismerősök, és ha éppen két lépésre van tőled a babakocsi, meg fogják kérdezni, mikor szülsz már, mert az hitték, már rég megszültél.

A bőr, a szövetek és az izmok nagyon durva feszítésnek voltak kitéve. Most, hogy nincs feszítés, hirtelen lötyögni kezd minden. A génjeidtől, az edzéstől, meg a jó szerencsédtől függően 8-12 hónap alatt visszalaposodhat közel az eredetivé, de lehet, hogy soha nem lesz már olyan, mint volt. A terhesség a hasadra és a puncidra méri a legnagyobb csapást.

Néhány hét alatt visszaformálódik az elefántpuncid a helyes, csajos kis puncivá. Legalábbis kívülről mindenképp. Kis fazonírozás, és szebb lesz, mint új korában, nyugi. Ami azonban a belsejét illeti – hát, barátnőm, ott készülj fel a legvadabb dolgokra. Gátsebek dögivel lesznek akár volt gátmetszésed, akár nem. Ha volt, a vágások mentén, ha nem, a szakadások mentén. A génjeidtől, a kencéidtől és a gondolataid teremtő erejétől függően rendeződnek vissza ott benn a dolgok 3-12 hónapon belül.

Oké, azt tisztázzuk, hogy olyan hamvas sohasem lesz, mint előtte volt. De, ha mázlid van, megúszhatod néhány kisebb változással. Kriston torna kötelező. Ha eddig nem csináltad, legfőbb ideje, hogy elkezdd! Nem viccelek. Nemcsak a szex miatt, hogy újra szűk legyél odalenn a pasid nagy örömére. Hanem a mocsok inkontinencia miatt is. A vizelet visszatartási nehézségek ugyanis összefüggésben állnak a hüvely kinyúlásával és a lenti izmok szétnyúlásával.

Nagyibugyi volt rajtam, abban pedig XXL méretű szárnyas betét. Tinédzserkorom óta nem viseltem ilyet. Nem véletlen. Kicsit kiakasztó volt, hogy kábé olyan kecsességgel jártam, mint egy műbikaverseny győztese és leüléskor inkább finoman oldalra helyezem a súlypontom. De legalább, ha becsurrantottam tüsszentéskor, azt felfogta a nagyibetét.

Két héttel az első szülésem után, egy balatoni koncerten naivan azt gondoltam, én pont ugyanolyan laza vagyok, mintha mi se történt volna. Hát, nem voltam ugyanolyan. Sokkal lazább voltam. Mármint odalenn, sajnos. Ugyanis, miután a hátára vett egy részeg tűzoltó, hogy a színpad felé rohanjon velem, rémülten konstatáltam, hogy a szoknyám egy merő pisi lett a hirtelen mozdulattól. Azt hiszem, ott helyben elsüllyedtem volna szégyenemben, ha nincs a kezemben épp egy pohár sör, amit véletlen magamra öntök.

Lássuk csak. Gondolom, borotválkozni jó ideje nem volt időd, szóval el tudom képzelni, milyen kecses őzikelábakon állsz, milyen meghitt bundás lehet a karod, amivel a babát tartod, s micsoda vidám menyus integethet ki a hónod alól. Hogy a fazonról ne is beszéljek, mert odalenn a bozontnál – gondolom – vannak nagyobb bajok is.

Az még a legkevesebb, hogy prémed nőtt odalenn. Ennél sokkal rosszabb a megállíthatatlannak tűnő véres folyás. A tátongó luk, amibe gondtalan húszas éveid alatt mini tampont helyeztél óvatosan, most pedig egy csatahajó is beleférne – ráadásul nem hosszában, hanem keresztben. A bejárat pedig úgy fáj, hogy meg mernél rá esküdni, az életben többet azon nem fog közlekedni senki. Se ki, se be. És akkor még nem beszéltem arról a csinos kis zöldborsóról a hátsó lukad mellett, mert az se kutya.

Végül, de nem utolsó sorban: hulló haj. Ne az elején számíts rá, nekem nagyjából a szülés utáni 4-5. hónapban kezdett el hullani a hajam. Kábé a gyerek babahajának elvesztésével egy időben. Arra viszont készülj fel, hogy brutál mennyiség kijöhet! Emlékszem, amikor hisztérikusan kiabáltam a kád alját befeketítő hajszálaknak, hogy:

- nem érdekeltek, ti sem jöttök velem az élőshow-ba!

Hála Istennek, nekem nem volt nagy félnivalóm, mert van miből hullania, de anyukámnak például le kellett vágatnia a haját akkoriban, hogy megállítsa a vészes hullást.

És készülj fel arra is, hogy amikor végre megáll a hajhullásod, akkor az új hajszálak vidám növekedésbe fognak. Ennek eredményeképpen a homlokodnál rövid, majd egyre növekvő babahajak fognak megjelenni, amiket semmilyen módon nem tudsz lelakkozni vagy félrefésülni. Tehát kábé két évig úgy fogsz kinézni, mint kiskamasz korodban. Mármint nem olyan édesen, hanem olyan idétlenül.


A hormondarmageddon semmi ahhoz a pusztításhoz képest, ami kamaszkorodban volt

Nem tudom, emlékszel-e még azokra a sötét, identitászavaros tinédzser éveidre. Amikor egyik nap ugrabugrálva mentél a suliba, mert tiéd volt a világ, másik nap pedig még az ágyból is képtelen voltál felkelni, mert semminek semmi értelme nem volt. Haragudtál anyukádékra, istenítetted a barátnőd szüleit, másnap pedig fordítva. Fogalmad sem volt róla, kiről mit gondolj, mi legyen belőled és merre tartsd az életben. Ráadásul még pattanások is borították az arcodat.

Hát, ha a kamaszkor nehéz volt, akkor az első szülés után über-brutál-durva nehéz. Tök ugyanaz van, mint akkor, a hormonjaid gonosz kis játékot űznek veled. Ugyanúgy haragszol anyukádra, majd a tanácsát kéred a következő pillanatban. Bármit megtennél, hogy hazaérjen végre a férjed, s mikor betoppan, úgy kiakasztod, hogy azzal a lendülettel fordul is vissza. Azt se tudod, hogyan legyél újra a régi önmagad, egyáltalán akarsz-e az lenni, s hogyan folytasd ezzel az óbégató bébivel, akit nem hagyhatsz csakúgy a kiságyban, míg elszaladsz egy fagyira. Minden tök zavaros és a felelősség ijesztő. Neked kéne rendet tenned a káoszban. Pont neked, aki a káosz mocsarában kapálódzik és már nyakig süllyedt benne.

Oké. Tehát azt mondják, boldognak kéne lenned. Persze, a lelked legmélyén irtó boldog is vagy, mert mindketten egészségesek vagytok és mert végre-valahára bedobhatsz egy pohár Martinit jéggel. De én meg azt mondom, hogy nem, egyáltalán nem kéne boldognak lenned. Őszintén szólva, csodálkoznék, ha boldog lennél. Az elég bizarr lenne.


Az alattomos szülés utáni depi

Érdekes volt rájönnöm, mennyire hárítják a nők ezt a témát, de mennyire fontos a médiának. Rövid időn belül két írásom jelent meg a wmn.hu-n. Az elsőt, aminek az volt a címe, hogy „A szülés utáni kiakadás 8 indoka (naná, hogy szabad!)”, rommá lájkolták és osztották a netfüggő, nemrég szült anyukák, de nem volt semmiféle médiavisszhangja. A másikat viszont, aminek az volt a címe, hogy „Az én szülésem, az én depresszióm – mi a különbség az átmeneti babyblues és a masszív depresszió között?”, alig voltak hajlandók elolvasni. Ezután viszont megkeresett egy tévé és két újság.

A szülés utáni depiről általában mindenki hallgat, mint a hüvelygombáról. Ott vannak a statisztikák, meg a szomszéd lánya, de az nem te vagy, ugyebár. Ez a tipikus „balesetek csak mással történnek” dolog. Amikor nemrég szült anyaként szembesülsz vele, hogy ennek fele se tréfa, ebből a körhintából nem lehet csak úgy kiszállni, akkor hajlamos vagy azt hinni, hogy te csinálsz valamit rosszul. Hiszen a filmek és reklámok azt mondják, életed legboldogabb időszakát kéne, hogy éld. S mivel erről itt szó sincs, hamar eljuthatsz odáig, hogy magadat hibáztatod. Hiszen ki más lehet rossz anyuka, ha nem te?

De miért is olyan alattomos a szülés utáni depi? Hát, lássuk csak!


Szülés utáni depresszió – most akkor tényleg létezik vagy csak úgy, mint Colombo felesége?

Régebben szó sem volt ilyesmiről, sima depresszióról sem, nemhogy szülés utáni depresszióról. Vajon ez is valamiféle modernkori rongyrázás, mint a macskapszichológus? Vagy létezik? És, ha létezik, vajon régen is létezett, csak nem beszéltek róla az emberek? Hanem a nők összeszorított foggal átvészelték? Akik pedig mégis áldozatául estek, azokat másképp címkézték? És mi van, ha létezik, de csak mostanában kezd elterjedni, mint a gluténérzékenység, meg az asztma?

Amikor még nem tudtuk milyen jó is az, ha apa lelkesen kamerázza a szaftos szülőszobai eseményeket, vagy azt, hogy a csuszamlós kis bébit köldökzsinórostul anya hasára fektetik, akkor még senkiben fel sem merült a szülés utáni depresszió lehetősége.

Mi is indokolta volna az aggodalmat, amikor mindenki örült neki, hogy egészséges baba született, s egészséges anya pihegett a kórházi ágyon? Egy egészséges babát szült egészséges anyának ugyan mi oka lenne szomorkodni, ugye?

Én igenis fenntartom magamnak a jogot, hogy a negyedik egészségesen született baba után, egészségesen is szarul érezzem magam. Ha egyszer ez egy piszok nehéz, embert próbáló helyzet, akkor miért tettessek erőt és büszkeséget ott, ahol inkább összeomlás és segítségigény van?

És akkor jött a ló túloldala, mint ahogy már mondtam: a babyblues kutatások hatására ma már minden szülés után könnyeket csorgató nő komoly depressziós, akinek hathatós és azonnali segítségre van szüksége, nehogy valami butaságot csináljon nagy szomorúságában. Ma már majdnem ott tartunk, hogy aki most szült, az tuti depressziós, mert ez az élet rendje.

A védőnő is közvetlenül azután dugja a depitesztet az orrom alá, hogy kedvesen az aranyerem hogyléte felől érdeklődik. Főleg azok gyanakodnak nagyon, akik segítő szakmában dolgoznak, mert ők pontosan tudják, hogy mi van a szavak mögött.

Szóval nézzük már meg ezt a hírhedt szülés utáni depressziót, mi is az. Bár a szakkönyvek azt állítják, meglehetősen gyakori, én azon a visszafogott állásponton vagyok, hogy nem eszik olyan forrón a kását.

Szülés után depressziós tüneteket produkálsz? Igen, ez több, mint valószínű. Ki ne tenné a te helyzetedben. Hiszen őrült felelősség, hogy itt van ez a kis élőlény, aki totálisan függ tőled, csak és kizárólag tőled, nem anyukádtól, nem a pasidtól, nem a főnöködtől, nem a védőnőtől. És nyilván olyanokon jár az agyad, hogy mi van, ha véletlen kárt teszel benne vagy egyszerűen nem vagy képes egyedül ellátni.

Lehettél szülés előtt bármilyen kreatív, sikeres, vagy magabiztos, most aztán egy olyan terepre tévedtél barátnőm, ahol mindenki más sokkal okosabb, mint te. Mindegy, hogy előtte egy ügyes, önálló csajszi voltál, most biztosan kezdő kis újonc vagy, aki egy lépést nem mer tenni Google mester vagy Spock doktor tanácsai nélkül, hogy az anyukádról vagy az anyósodról ne is beszéljünk.

Ja, persze. És ne feledkezzünk meg a szülés utáni hormonháborúról sem, ami szintén nem könnyíti meg a dolgodat.

Tehát igen, azt mondom, egyáltalán nem meglepő, ha depressziós tüneteket produkálsz egy ilyen halmozottan nehéz szituban. De egyet sose felejts el: az időszakos depresszív tünetek köszönő viszonyban sincsenek a durva depresszióval.

Persze, előfordulhat, hogy azon kevesek közé tartozol, akik tényleg depisek, de akkor azért sejteni fogod, hogy itt tényleg nem babra megy a játék. Íme, néhány árulkodó vészjel, amiket, ha észlelsz magadon, jobb, ha szakember tanácsát kéred. Minél előbb. Komolyan.

Ha már szülés előtt is hajlamos voltál depresszióra, talán terápiára is jártál, vagy gyógyszert is szedtél rá, mindegy, milyen rég volt, lehetett akár gyerekkorodban, vagy kiválthatta bármilyen egyszeri trauma is, az már jelentős kockázati tényező a szülés utáni komoly és nem egykönnyen múló depresszió kialakulásában.

Ha rá sem bírsz nézni a gyerekre, haragot táplálsz iránta, mert úgy érzed, ő a felelős minden rosszért az életedben, vagy tényleg attól félsz, hogy kárt teszel benne, vagy magadban.

Ha valóban nem bírsz mosolyogni, egy picit sem, még egy halvány keserédes mosolyra sem vagy képes, és tényleg azt gondolod, hogy sose lesz már jobb.

Ha totál beszűkülsz, nem akarsz beszélni senkivel, nem eszel, nem mosakszol (egyáltalán!).

Ha nincs kedved semmihez, leginkább csak moccanatlan feküdni, arccal a párnában.

Ha örökös sírhatnékod van (nemcsak kölyökkutyák és árva gyerekek láttán, hanem kábé mindentől).

És ha úgy összességében fáj az élet.

Ezek olyan intő jelek, amik valószínűsítik, hogy nemcsak átmeneti, helyzetfüggő depresszióval küzdesz. Ezekben az esetekben kérj szakmai segítséget, mert ez a te és a babád érdeke egyaránt.

Különben az a jó hírem van, hogy a szülés utáni enyhe és helyzethez kötött depi igenis létezik, úgyhogy nagy valószínűséggel te is átesel rajta. Ezen nincs semmi szégyellnivaló, ez tök természetes reakció. Nem azért érzed magad szarul, mert béna vagy, mert mindenki más jól van összerakva, nálad meg éppen cigiszünetet tartott a futószalagmunkás. Hanem azért, mert ez a teljesen normális és logikus reagálás egy ilyen típusú nehéz, embert próbáló helyzetre. Akkor mi a megoldás?


Posztolj ennivaló babaképeket – told az álvalóságot!

Posztolj cukibbnál cukibb szelfiket a babáddal! A kép erejéig vegyél fel normális pólót (alul tök mindegy, mi van rajtad, úgyse fog látszódni), csináld meg a hajad, tegyél fel sminket! Adj a gyerekre tiszta ruhát, szedd ki a bumbit az orrából!

Vicceltem. Ettől nem fogod magad jobban érezni. Viszont, van, amitől igen. Nézzünk tehát inkább néhány apró felfedezést, ami visszaadja az életkedvet a szülés után!


9 szülés utáni apró felfedezés, ami visszaadja az életkedvedet

A szülés utáni őrületben túl sok kiakadni való van. A sok házimunka, az az óriási felelősség a baba körül. A hamvas lánytested asszonyivá deformálódása, a férjed hülyesége. Ezekről már beszéltem, de fogok is még. Van viszont egy csomó őrületesen jó felfedezés, ami visszaadja az életkedvedet. Ezeket gyűjtöttem most össze neked.

1. Újra látod a puncidat tükör nélkül. Őrületes, de végre megint a saját szemeddel láthatod a kis bozontost. Ami hála Istennek, kezdi visszanyerni csinos, csajos formáját. Hamarosan viszlát hatalmasra duzzadt, amorf, ronda elefántpunci. Legalábbis kívülről, mert belülről – nos, azt a látványt egyelőre csak erős idegzetűeknek ajánlom. De nyugi. Gátseb ide vagy oda, néhány hónap és bent is visszarendeződik nagyjából minden úgy, ahogy volt.

2.Tudsz végre hason aludni. Már, ha a hatalmas didkóidtól lehet, akkor tényleg óriási élmény lesz újra hason aludni. A szülés előtti utolsó hetekben már mindenhogy kényelmetlen. Kábé már kikopott a feneked a háton alvástól, már felfordulsz az ölelős párna látványától is, amit a lábad alá gyürködsz. Úgyhogy kész megváltás lesz újra hason feküdni.

3. Képes vagy egyedül levágni a lábkörmeidet. A szülés előtti utolsó hetekben anyukám vágta a lábkörmeimet. Ami nagyon nosztalgikus és mókás volt. De az önálló lábköröm-vágás visszaadta az önbizalmamat, hogy mégis csak van remény újra a régi, önálló nőnek lennem.

4. Le tudod borotválni a lábadat - segítség nélkül. Garantáltan tök jó kedved lesz tőle, hogy megint sima és csajos lehet a lábad. A magam részéről az első szülésem óta nem vettem kezembe az epilátort. Úgy voltam vele, hogy a szüléssel én már túlteljesítettem a teljesíthető szenvedésrátát, szóval nem vagyok hajlandó több fájdalmat okozni magamnak, mint amennyi feltétlenül muszáj.

5. Magad tudod bekötni a cipődet. Azzal a batár nagy hassal olyan egyszerűnek tűnő tevékenységek is bonyolultak lettek, mint a cipőd befűzése. Most eljött a te időd végre! Egyedül kötheted a cipődet, mint hajdanán, hát nem csodás?

6. Végre bedobhatsz egy pohár isteni Martinit jéggel, citrommal. Persze, a szoptatás miatt még csak módjával, de atyaég, barátnőm! Végre újra ihatsz! Megint jöhet az a laza, bizsergős érzés a hasadban, ahogy az első kortyok leérkeznek. Újra beszélhetsz össze-vissza alkohol hatása alatt és csinálhatsz mókás dolgokat. Az pedig külön jó, hogy mivel elszokott a szervezeted az alkoholtól, nagyjából három korty elég lesz egy 1,5%-os laza fröccsből, és már az asztalon fogsz táncolni.

7. Felmászhatsz a padlásra vagy a cseresznyefára akár. Ami tök előnyös, mert nem fogod hetekig bámulni a padlásra szánt dobozokat az előszobában (már, ha neked is olyan tettre kész otthon a férjed, mint nekem). A szülés utáni hetekben úgy másztam a cseresznyefára, mint a kismajom. Szuper volt. Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem a terhesség egy önmegtartóztatás volt, egy igazi büntetés. Főleg a végén.

8. Fejest ugorhatsz a Balcsiba. Vagy még jobb: fejes a Balcsiba. Ha a cseresznyefa kezdő pálya, akkor a Balcsi a haladó. Hiszen itt meg kell várnod a hathetes kontrollt. Vagy legalábbis illik, ha nem akarsz a vízfelszínre vidoran felbukkanó nyálkás vértócsákkal együtt pancsolni. És ez a kínos jelenet csak az egyik probléma. A másik, hogy odalenn még tárva-nyitva van minden, szóval nem biztos, hogy a Balcsi vize a legremekebb folyadék, amivel öblögetned kéne a varratokat.

De ha a hathetes kontrollon zöld utat kapsz (ugye, milyen lelkesítő normál szituban látni az orvost, nem úgy, hogy éppen le akarod tépni a fejét, olyan őrületes a fájdalmad, hiszen a puncidból integet kifelé egy baba), akkor nincs annál felemelőbb a 9 hónap tohonya önmegtartóztatás után, mint fejest ugrani a Balcsiba. Lehetőleg egy pohár Martini után, hogy még teljesebb legyen az élmény.


Continue reading this ebook at Smashwords.
Purchase this book or download sample versions for your ebook reader.
(Pages 1-38 show above.)